Balatonőszöd
Weboldal
A falu 900 éves, de a régészeti leletek azt bizonyítják, hogy i.e. 3000 évvel ezelőtt települtek ide emberek. A római birodalom idején virágzó kultúra volt a Balaton közelében. Nevét valószínűleg az Ősz személynévből kapta. Először egy 1082-ből származó oklevél emliti preadium Euschud alakban, de 1229-ben már villa Euseed formában írnak róla. Jelentős templomos hely volt a középkorban. Erre utal, hogy a Székesfehérvári káptalan birtokai között szerepel. A török hódoltság idejéből származó 1563-as adóösszeírás hat házat sorol fel. A XVI. század végén a tihanyi vár tartozékai között említik. Feltehető, hogy polgárai a töröknek és a magyarnak is adóztak. A török időket mindössze négy család vészelte át. 1807-ben a piaristáké lett a település, amelynek ekkor már a katolikus mellett, református temploma is volt. A környező települések reformátusai is ide jártak istentiszteletre. http://www.oszod-szemesi.shp.hu/ Balatonőszöd múltbéli jelentőségét a községek egyesítése során elvesztette, hátrányait a demokratikus választásokig viselte. Ma önállóan intézi ügyeit, kezd felzárkózni a nagy múltú balatoni üdülőhelyek közé.A falukép az utóbbi 12 évben változott jelentősen, rendezettebb lett. Jellegzetes épülete a négy emeletes magtár és több népi ihletésű lakóház. A falutól délre kiránduló helyek, boros pincék találhatók. Északi oldalról a Balaton tó határolja közel 2 km-es szakaszon.A településen kiépült az ivóvíz, a szennyvízhálózat, a villamos energia hálózat, valamint a gázhálózat. A lakások és üdülőingatlanok jelentős része telefonhálózatba bekapcsolt.A 574 fős település fele nyugdíjas (286 fő) A családok 108 gyermeket nevelnek. A munkaképes lakosság korábban döntően a mezőgazdaságban dolgozott, sokan még ma is aktív földművelést, kisebb részben állattartást folytat. A Balaton part sajátossága miatt időszakos munka a környező üdülőkben jelentkezik. 80000 m2-es szabad-strand ideális pihenőhely a kisgyermekes családoknak.
A.Rostás Árpád írta Antal János adatlapjához (Balatonőszöd)
2011.11.12 10:30:09
Tisztelt Vezetőség-!
Azt gondolom,hogy amit teszek azt a gyerekek érdekeibe teszem.
ezeknek a gyerekeknek nincsenek szülei és az Intézetbe töltik a szent Karácsonyt.
ezért kértem önöktől a támogatásukat segítségüket. Megértem ez nem illik az önök... ->